Szabolcska Mihály: Karácsony-est idegen földön

Oh be szép is vagy te, karácsony estéje,
Nyájas szeretetnek boldog ünneplése:
Földreszállt mennyország aranyos világa:
Csodafák virulnak a meleg szobákba’,
Istenem, hát még a szivek melegsége!...
Csak énnekem nincs ma karácsony estéje.

Mosolygó angyalok indulnak az égből,
Alkotni mennyet az emberek szivéből.
A hány sziv a földön, annyi angyal száll szét,
S fölleli mindenik, tudom, a magáét.
Csak egy téved el, vagy marad ott az égbe!...
Nekem nincs az idén karácsony estéje!

Nyájas tűzhelyeknél ünneplő családok,
A szeretet fényes napja ragyog rájok,
Boldogság virága nyit ma minden szóba’,
Mintha minden szónak külön szive volna.
De a kinek az sincs, a ki szavát értse?...
Nekem nincs, nekem nincs karácsony estéje!

Ragyogó ablakok hivogató fénye,
Messziről integet a vendég elébe.
S kit kézszoritás vár egy kunyhó-ereszben,
Az még nem árva, az boldog véghetetlen.
Csak akinek sötét minden ablak fénye…
Nekem nincs az idén karácsony estéje!

Még a koldusnak is földerül ma napja,
Ha van egy sziv, kinek szivét odaadja.
Ha van egy barátja, kivel szóba állhat,
Van egy ellensége, kinek megbocsáthat.
Nekem reményem sincs, mely idáig érne…
Hogy volna hát nekem karácsony estéje?!

Én édes ünnepem, szeretet világa,
Milliárd embersziv leszállt mennyországa,
Tudod, hogy szeretlek, tudod, hogy imádlak,
Tudod, hogy a szivem majd meghal utánad:
Hogy majd eleped a nagy, mély szeretetébe’…
- Mért kerülsz el engem, karácsony estéje!