Beöthy Zsigmond: Miatyánk

Atyánk ki vagy, hon istene,
Tekints le föllegeid mögűl
A népre, mely nem bír rokont
Ezernyi népeid közűl.

Magában áll, magában él,
Barátja, híve nincs neki:
Földén, melyen vendége sok,
Saját karával vívta ki.

De bár vendége sok nagyon,
Érette vért is ontna tán,
Csak nemzetegység forrna át
Az őket ápoló hazán.

Uram, királyok istene,
Népeknek atyja, nézz reánk:
Kegyelmedért könyörg a nép,
Érette esd magyar hazánk.

Legyen kegyelmed csillagunk
A sok viszás tanács között,
Melyekkel annyit harcolunk
A közjó s nemzetlét fölött.

Forraszad egybe népeink
Nyelvét, irányát, szellemét,
Hogy a pártvész romangyala
E hont ne szaggathassa szét.

Övezz körűl a nemzeten
Igaz jogokból vasmezet,
S adj népe szenvedőinek
Munkájok után kenyeret.

S bocsásd meg multja bűneit,
Miként régóta bűnhödik,
Midőn nagysága eszközén
Küzd s fáradoz mind e napig.

Ne vidd kisértetek közé
Törvénytevőkben e hazát,
Hogy nép s ne osztályok fölé
Emeljék a közjog falát.

S hogy szűz reménye, ifjai,
Kik még most lángzó honfiak,
Az élet alkonyában is
Rendíthetetlen álljanak.

De a gonosztól mentsd meg őt,
Hogy rút viszály ne dúlja fel
Az egyetértés magvait
Miket hű kéz fog hintni el.

Mert oh, tiéd a hatalom,
S te versz, te sujtasz népeket,
Kik gyáván s tétlen s hűtlenűl
Veszteglenek sorsuk felett.