William Shakespeare: A szonettek könyvéből

LXXI

Tovább ne gyászolj majd porom fölött,
csak míg a mord harang korholja itt
e romlott földet s azt, ki megszökött,
s immár a rontó férgek közt lakik.
Ne emlékezz, ha olvasod dalom,
a kézre, mely leírta: úgy szeret
szivem, nem tűri el, hogy fájdalom
megrontsa édes tűnődésedet.
Ha végigfut szemed e pár soron,
míg engem zápor sár közé kever,
ne hangozzék nevem se ajkadon:
szerelmed vélem együtt vesszen el:
mert éles szemmel néz a bölcs világ,
s gúnyol, ha majd gyászod mélyére lát.

/Ford.: Mészöly Dezső/