Guy de Maupassant: A nagyapó

Meghalt, hideg lett nagyapám,
kilencvenéves nagyapó.
A homloka az halavány,
akár az ágya, oly fakó.
Nagy, sápadt szeme kinyilott,
halk hangja hörgött reszketőn,
mint sóhaj-űzte messzi szók,
mint szél morajló fatetőn.

Álom ez, vagy emlékezet?
A fényes reggel tűzburok,
a fákba friss nedv pezsegett,
szívembe bíbor vér futott.
Álom-e, vagy emlék-e ez?
Az élet oly szép, s ködbe vesz.
Emlékezem, emlékezem.
Ó tűnt napok, tűnt életem!
Az ifjuság! Emlékezem.

Álom ez, vagy emlékezet?
A gyenge hab, a puha, lágy,
a szélre bűvösen rezeg.
Himbálta szivem is a vágy.
Álom ez, vagy emlékezet?
Miért e perzselő szelek?
Emlékezem, emlékezem!
Ifjú erőt vitt tüzesen!
A szerelem! emlékezem!

Álom ez, vagy emlékezet?
Zajjal telik meg a szivem,
mint a hullám ver reszketeg,
a gondolat fut s elpihen.
Álom ez, vagy emlékezet,
hogy meg se kezdve végezek?
Emlékezem, emlékezem!
Rám várnak ők a mélybe lenn,
a sír! a sír! emlékezem.

/Ford.: Kosztolányi Dezső/