Guy de Maupassant:Fölfedezés

Gyerek voltam, szerettem hőn a harcot:
a lovagokat, súlyos fegyverük,
a zajt, mi távol keleten viharzott,
hogy a Szent Sírért küzdtek mindenütt.

Álmom oroszlánszívű, hős Richárd volt,
szerettem őt, de akkor legkivált:
midőn a harcba sok tar főt levágott,
s abból magának nyakláncot csinált.

Én a Hölgyemnek szalagát viseltem,
a harci kardom volt egy kis suhang,
harcoltam a színes virágok ellen,
s hullott a kelyhük, hogy a bot suhant.

A puszta ég alatt reászövődött
trónomra a természet zöld moha,
és megvetettem a királyi gőgöt,
főmön zöld ágból volt a korona.

Boldog tűz égetett. Egyszerre halkan
jött egy szelíd leányka, nevetett.
S eléje tettem boldog áhitatban
légváraim, címem s a szívemet.

Zöld gesztenyefák nyíltak, oda ült le,
egy más világ mosolygott kék szemén,
csak néztem, a szépségbe elmerülve,
s merengve álltam meg mellette én.

Mért lettem e kis szőke lánytól oly bús,
mért szállt el úgy az álom, az öröm?
Miért borult el zordonan Kolumbus,

hogy egy világ bukkant ki a ködön.

/Ford.: Kosztolányi Dezső/