Győri Vilmos: Áldások

I.

A vallás égi balzsam: boldog ki birja azt.
Ez ád erőt, nyugalmat, bölcsességet, vigaszt:
Nincs e muló világban olyan nagy szenvedés,
Melyre e balzsam által ne jönne enyhülés.

A rémes éjszakától a gyermek úgy remeg!
Nem merne csak egy lépést egyedül tenni meg,
De ha atyja keblére hajtja kis fejét,
Körözze ám homály őt, - az éj lehet setét!

Setét éjhez hasonló az élet gyakran itt:
Mi ment, mi ád erőt, mi biztat, bátorít?
Hajtsd mennyei atyádnak keblére fejedet,
Az éj talán setét, de félelmes nem lehet.

II.

Ne féld a bajt, ne féld a vészt,
Mint a hullám, mely küzdeni készt!
Ám zúgjon a szélvész, mit árt?
Leküzdöd biztosan az árt.
Csak a kormányrúd legyen ép s töretlen,
Vezetni sajkádat vész s hab ellen:
S legyen bár roncsolt a hajó,
Nincs veszve, míg kormánya jó!
De hogyha már ez megtörött,
Játék vagy a habok fölött:
Kényére hajt a lenge szél,
A legkisebb hab kész veszély,
És a legelső fergeteg
Bizonyos veszted! hozza meg!
…Élethajód számára, hidd,
Legbiztosabb kormány a hit.
A míg ez ép, nincsen veszély,
De vesszen ez, - te is veszél!