John Masefield: Stratton kapitány ábrándja

Ó, van, ki fehér bort nyel és van, ki pirosat,
és van, ki táncra szomjas a sárga hold alatt:
gyönyört az én szivemnek a jó rumital ad,
szól a „Henry Morgan” kapitánya.

Ó, van, ki spanyol bort nyakal és van, ki franciát,
és van, ki hörpöget teát, a csitrik italát:
de én csak jó Jamaicát, a pad alá reránt,
szól a „Henry Morgan” kapitánya.

Ó, van, kit rózsa bűvöl és van, kit liliom,
engem a nád, a cukornád, rum abból van finom:
hevíti ormányom rezét a Jamaica-rum,
szól a „ Henry Morgan” kapitánya.

Ó, van, ki síró húrért, vagy lágy dalért remeg,
és van, kit fűt a muzsika s tátogva nyekereg:
de szám kupára született, a hordót húzza meg,
szól a „ Henry Morgan” kapitánya.

Ó, van, ki táncra perdül, míg más kockára les,
és van ki rúzsos ajkat, vagy szép szemet keres:
nekem egy hordó rumital finom fogás, nemes,
szól a „Henry Morgan” kapitánya.

Ó, van derék istenhívő, ki zordan elborul,
pohár ha vígan körbe jár s a dollár elgurul:
az én hitem a türelem, iszom hallatlanul,
szól a „Henry Morgan” kapitánya.

Ó, van borongó, szenvedő, akin selyem suhog,
s galád, akinek glória a jussa s nem hurok:
én tiszta szivvel ihatok, csizmásan pusztulok,
én, a „Henry Morgan” kapitánya.

/Ford.: Nagy László/