2014. január 22., szerda

Márai Sándor: A fehér erdő



Sápadt leveleid ez altató
teadélután letépdesi a fákról,
az ágak közt egy bánatos gitár szól
s visszhangtalanul mély és halk a tó.

Hallod kopogni friss léptét a vadnak
a fagyott földön. S visszahúz az emlék.
Egy Isten és egy nő keze befed még
s nyugalmas titkok lassan behavaznak.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Szeretettel köszöntök
Minden kedves böngészőt!





"Legjobb lenne hallgatni,
nem mozdulni,megállni,
nem érezni és nem látni?,
de akkor elfelejtenék embernek lenni!"
jazsoli5