Számomra ismeretlen szerző: Szarka urat kilakoltatják

 

Szarka urat és kedves feleségét nagy szomorúság érte a napokban. Képzeljétek csak, gyerekek: a fát, amelyen a nemes és nemzetes szarka család ágas-bogas fészke trónolt, a gazda kivágatta. Ki bizony, mert mostanában a tüzelőfa is megszűkült.

- No, ez disznóság - méltatlankodott Szarka úr. - Most kereshetek más fát, hordhatom újra az ágakat, rakhatom a fészket.

- Mit?! - csörgött Szarkáné őnagysága - szó sincs róla! Bemegyünk a városba, feljelentjük a rendőrkapitánynál a ténsurat. Fészek helyett, fészket adjon nekünk!

- Igazad van - helyeselt Szarka úr, s nosza mindjárt fölkerekedtek, éktelen csörrögéssel elrepültek a város felé.

Hát Uram, Teremtőm, amint a város felett repültek, mit láttak? Egy valóságos fészek ül egy kémény tetején, még pedig nem holmi száraz ágakból összetákolva, de valami puha nem tudom micsodából.

Nem sokat haboztak. Szarkáné őnagysága leszállt a fészekre, Szarka úr meg egyelőre a kémény mellett, egy magas fának az ágán telepedett le.

- Pompás, pompás! - csörrögött Szarkáné őnagysága. - Puha, mint a bársony. Ó, de jó lesz itt, de jó! Egy kissé kormos, de sebaj. Majd tisztára söpröm a szárnyammal.

- Valóban - csörrögött Szarka úr, ennél pompásabb fészket nem találhattunk volna.

Odalent pedig, lent a házban, amíg Szarka úr és kedves nője így örvendeztek, egy kormos képű bácsi -, akivel a rossz gyerekeket ijesztgetni szokta a mamájuk -, igen rossz kedvében lehetett, mert szörnyen morgolódott.

- Soha még ennyi kormot nem láttam egy kéményben. No, hallja, asszonyság, Isten csudája, hogy rég ki nem gyulladt a kémény. És döfte, döfte fölfelé a seprőt, - éppen mielőtt Szarka úrék megérkeztek - vergődött ki nagy nehezen a seprő a kémény tetejére.

Itt egyet szusszant a kéményseprő, aztán, mikor kiszuszogta magát, teljes erejével lökött egyet a seprőn, az meg hopp!, felszökött magasra, akár az eleven ördög.

- Ó, Jézusom! Ó, Krisztusom! - sivított Szarkáné őnagysága. Isten csudája, hogy nem ájult el ijedtében.

Szarka úr, bár bátor férfiú volt különben ( amiről a csirkék sokat mesélhetnének), ezúttal úgy megijedt szintén, hogy még a kalapja is kiröpült a fejéből.

- Kalap ide, kalap oda, repüljünk oda! - mutatott Szarka úr egy berek felé, ahol volt sok-sok fa, ott sok-sok szarkafészek.

Na, ott még jutott hely nekik is, raktak is fészket hamarosan. Mert végre is, gyerekek, az a legjobb ház, amit az ember maga épít magának, ugye?