Tompa Mihály: Falusi órák

Csendes boldogságban megháborítlanul
Élek én kebleden, tiszta, szent természet!
Édes örömökkel jőnek meg perceim,
Mint a megrakodott méh, mely hoz édes mézet.

Együtt kelek fel az énekes madárral,
Járok a mezőben, az illatos réten:
A szálas vetések csendes szük utcáin,
Hüs reggeli szellők találkoznak vélem.

Csergő patakoknak sűrű bokra közűl
Nézem a gerlicét s a vadgalambokat,
Aztán bejárom a meredek hegy-oldalt,
A csendes erdőtáj hüs árnyékban fogad.

Majd újult kedéllyel kis kertembe térek,
Nézvén a virágot: teljes lesz-e vajon?
Ezt beoltom, amazt megöntözöm, nyesem,
Lehull indáikat helyre igazgatom.

Igy száz apró kedves foglalkodás után,
A nap forró heve hüs méhesembe int:
Munka s elmélkedés éltem barátai,
És ottan újabb öröm vár rám megint.

Társalgok a régi világ bölcseivel,
Kik nagyok lettek a természet kebelén:
S míg lelkem átmereng éltök- s eszméiken:
A boldog aranykor tün messziről elém.

Avagy előveszem kedves költőimet,
Akiknek lelkökkel az én lelkem rokon:
S míg édes ábránd karjába sülyedek
A szivemhez szóló képeken, hangokon:

Egy nyájas szellőcske bélopódzik hozzám,
Könyvem’ elforditja, szememet bezárja…
Lágy szendergés lep meg, melyet odacsalt a
Szellő, és a méhek altató dongása.

S mint alvó kedvesét meglepő menyasszony:
Rózsafő nyulik be hozzám a nyiláson:
És lelkem meglátva s himet varrva róla,
Tündéri képeket mutat boldog álmom.

Felébredvén, hivom lelkem játszó társát,
A láng képzeletet, ki felrepül velem,
Meghordoz s visszahoz, mereng…dalol…szeret,
Míg az esti harang megkondul csendesen.

Hazakolompol a nyáj a legelőről,
Elül a csicsergő madárka jó korán,
Este van…megszólal a lágy furulyahang,
Mely kin- s boldogságnak jól esik egyaránt.

Ködfátyol képe a multaknak kitárul,
S annyi régi rajzok visszatérnek rája:
Emlékezés nélkül mi volnál te, oh szív?
Beszédes húrjától megfosztatott hárfa!

S édes áhitattal keblem megteljesül,
Este ugy ellágyul, olyan jó a lélek!
Megengesztelem, akiket megbántottam,
Akik megbántottak, velök megbékélek.

Ábrándim közt végre megnyugvás borít el,
S mint a gyermek, kit elnyomott az álom
Imádsága felén, összetett kezekkel…
Csendesen elalszom csendes nyoszolyámon.