Tompa Mihály Két madár

Két madaram volt: az egyik fehér
A másik fekete:
Két madaramnak bizalom vala
S ifjuság a neve.
De itt hagyának…! S oly rideg vagyok,
Minő a puszta ház:
Hol nem lakik nyájas galamb, sem a
Vig fecske nem tanyáz.

Ifjúság, ifjúság…gyors fecske te!
Szárnyad hová ragad?
Hát elvivéd életemtül ily korán
A szép meleg nyarat?
Nem látlak fényes villámok között
Vigan cikázni fenn…?
Nem látlak többé mélységes habon
Elcsapni hirtelen…?

Ah, véled minden, minden oda van…
Virág, dal, szerelem!
Fájó borongás emlegetve az
Elmultat szüntelen:
Hull a barna fürt…az arc pirja vész…!
S az élet átkaúl:
Nem akar a lélek vénülni, sőt
Uj, ifju vágyra gyúl!

Ifjúság, ifjúság…gyors fecske! már
Ha elmenél magad:
Minek vivéd el, mért nem hagytad itt
A másik madarat?
Elszállott véled a fehér galamb,
A nyájas bizalom:
Ki olajágat horda nékem, a
Világbul egykoron.

Mint a futóborostyán átölel
Élőfát és romot:
Az emberekhez lelkem és karom
Forrón ragaszkodott.
És most kerűlöm őket…borzadás
Fut végig lelkemen:
Hogy e mosolygó hóhérok keze
Fogja be majd szemem.

A két madár örökre elröpült…!
Mellettem ki marad?
Az életben, ha már gyönyört nem is,
De fás nyugtot mi ad?
Föl, föl munkásság s életküzdelem!
Rengjen zajtól a ház:
Ha benne többé nincs fehér galamb,
S víg fecske sem tanyáz. –