William Shakespeare: A szonettek könyvéből

XXII

Tükröm se győz meg, hogy öreg vagyok,
amíg te maga vagy az ifjuság:
ha majd a kor rajtad nyomot hagyott,
akkor látom meg szemből a halált.
Nagy szépséged, mely elborít egészen,
Pazar köpeny az én szivem felett,
szivem szivedben él, s tiéd enyémben:
hogy is lehetnék nálad öregebb?
Szerelmesem, vigyázz magadra hát,
mint én – nem önzésből, érted csupán -
úgy hordva szived, mint a kisbabát
a dajka fogja, védőn és puhán.
S ne kérd szived, ha halálom lecsap,
nem úgy adtad, hogy egyszer visszakapd!

/Ford.: Mészöly Dezső/