CXLI
Hitemre mondom, nem szemem szeret,
az látja, hogy hibád töménytelen:
szivem az, aki meghódol neked,
s rajong azért, mit megvetett a szem.
Fülem nem tartja szépnek hangodat,
s a lágy tapintás, mely buján simít,
s az éber ízlés, a finom szimat
nem vágyik rá, hogy kéjes torra hívd.
De öt szellem s öt érzék nem elég,
hogy visszatartsa őrült szívemet:
mint árnyék ember, nyomorult cseléd,
rabként szolgálom Büszkeségedet.
E bűn poklában mégis üdvöm int:
ki bűnbe vitt, az szabja rám a kínt!
az látja, hogy hibád töménytelen:
szivem az, aki meghódol neked,
s rajong azért, mit megvetett a szem.
Fülem nem tartja szépnek hangodat,
s a lágy tapintás, mely buján simít,
s az éber ízlés, a finom szimat
nem vágyik rá, hogy kéjes torra hívd.
De öt szellem s öt érzék nem elég,
hogy visszatartsa őrült szívemet:
mint árnyék ember, nyomorult cseléd,
rabként szolgálom Büszkeségedet.
E bűn poklában mégis üdvöm int:
ki bűnbe vitt, az szabja rám a kínt!
/Ford.: Mészöly Dezső/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése