Domenico Burchiello: Legényeknek való intelem

Édes öcsém, jaj, csak meg ne nősülj,
ha nem akarod, hogy korán megőszülj!

Fogadd meg a jótanácsot,
kérdezetlen is habár:
csak asszonyt ne hozz a házhoz!
úgy nem érhet semmi kár.
Vigyázz, öcsém, csapda vár!
Ha jót akarsz, bort s kalácsot,
jól vigyázz, mert a csapások
legszörnyűbbje lesben áll.

Édes öcsém, jaj, meg ne nősülj,
ha nem akarod, hogy korán megőszülj!

Mindig is ez volt a vesztünk
- hisz’ tudod a szent regét -,
bűnbe is csak azért estünk,
mert megettük a fügét.
Lám, e tilos csemegét
asszonyi tanácsra ette
ősapánk, s megemlegette…
Feneség a feleség!

Édes öcsém, jaj, csak meg ne nősülj,
ha nem akarod, hogy korán megőszülj!

Én tudom, mert én próbáltam:
azért is nincs jó sorom!
Amióta véle háltam,
búbánat a sógorom.
Édes öcsém, csókolom
homlokod, mint gyermekemnek,
s kérlek, példám úgy sziveld meg:
kerüld el az ostorom!

Édes öcsém, jaj, csak meg ne nősülj,
ha nem akarod, hogy korán megőszülj!

Lám, én milyen kövér voltam,

csupa derű, semmi gond -
s itt állok ma félhalottan,
mindenestül félbolond.
Ezt akarnád? Jaj, ne mondd!
Jaj, az Isten bottal nem ver!
Nem nős ember, ha bölcs ember,

ha tapasztalt, régi csont.

Édes öcsém, jaj, csak meg ne nősülj,

ha nem akarod, hogy korán megőszülj!

Kifacsart engem az asszony -
jobb is, hogyha megtudod:

sorsom téged elriasszon,
ki már meg nem gyógyulok,

lelkemben már bódulok,
testemben meg roskadozván,

jajtól-bajtól romladozván
irgalomért koldulok.

/Ford.: Rónai Mihály András/