Eugen Jebeleanu: Az aluvó szép

Én félek – Rémít minden pillanat,
amikor alszol. Olyankor az álom
ölel, s én nem vagyok veled az ágyon,
s az álomé olyankor bronz hajad.

Jő, láthatatlan fátylakban, sováron
jő, jő feléd – különös szörnyalak -
rubintokat szór rád s az árnyakat
a homlokodról szétfújja az álom.

S hogy rád ne ismerjek s hogy meg ne lássam
arcod e láthatatlan rohanásban,
az álom furcsa maszkot dob reád,

unottat, némát, révült-tétovát,
de szétfoszlik e sátán-arc, mikor vad
hajnali órán szám a szádra forrad.

/Ford.: Kardos László/