Gyulai Pál: A pulyka és a veréb

 

Nagy garral, felfuvalkodva,
Jár az udvaron a pulyka.
Összegagyog tarkát-barkát,
Kiterjeszti szárnyát, farkát,
Aztán magát
Illegeti,
Billegeti
S méreg eszi,
Mivel senki
Föl nem veszi.

A kutya annyit sem ad rá,
Hogy legalább megugatná.
De egy veréb
A sövényre száll,
Majd vig kedvvel
Odébb szökdel,
És elébe áll,
És borsot tör orra alá,
Csiripolva így szól hozzá:
"Biz' azt kend hiába fújja,
Szebb a páva, mint a pulyka!"
A pulykát ez szörnyen bántja,
Szárnyával a földet szántja:
Berzenkedik, puffaszkodik,
Neki-neki rugaszkodik.
De a veréb csak neveti
S újra visszamondja neki:
"Úgy volt, úgy van, úgy lesz biz' a
Szebb a páva, mint a pulyka!"
A pulyka most már mit tegyen?
Dérrel-durral tovább megyen.
Összegagyog tarkát-barkát,
Kiterjeszti jobban farkát,
Aztán magát
Illegeti, Billegeti
S az egész udvar kineveti,
Mert azalatt a kis kutya
A verébtől megtanulta
S mai napig is ugatja:
"Szebb a páva, mint a pulyka!"