Egy téli reggel felkerekedett az öregember, az erdőbe indult fát vágni. Útközben pipára akart gyújtani. Előkotorta a pipáját, kihúzta dohányzacskóját, elővette a kovát meg a taplót, és megpróbált tüzet csiholni. Csiholta, csiholta, s nem vette észre, hogy elejtette a fél karmantyúját.
Arra szállt a légy, meglátta a karmantyút, és belesurrant. Mert didergő hideg volt. Amint fölmelegedett a karmantyú belsejében, táncra kerekedett széles jókedvében, hogy a fagy már nem csípi a bőrét.
Arra iramodott az egérke. Nem tudta az se, szegény, hová bújjon a fagy elől. Meglátta a karmantyút, odafutott, bekiáltott:
- Ki ropja a táncot odabenn?
- Én, a Légy-Királykisasszony. Hát te ki volnál?
- A Kisegér, aki minden lyukba belefér. Engedj be, hadd melegedjem!
- Bújj be, melegedj!
Beiramodott az egérke a jó meleg karmantyúba. Most már ketten táncolgattak örömükben. Nyúl baktatott az erdei ösvényen, vacogott a foga. Meglátta a karmantyút, odaszaladt.
- Hé, ki táncol odabenn? A Légy-Királykisasszony, meg a Kisegér, aki minden lyukba belefér. Hát te ki vagy?
- Én a Nyulacska, bundás uracska. Hadd bújok be melegedni!
- Bújj be, melegedj!
Besurrant hát a nyúl is a karmantyúba. Most már hárman járták a táncot jókedvükben.
Arra ügetett a farkas. Futott, loholt, nem tudta, hová bújjon a fagy elől. Meglátta a karmantyút.
- Hé, ki rúgja a port odabenn?
- A Légy-Királykisasszony, meg a Kisegér, aki minden lyukba belefér, meg a Nyulacska, bundás uracska. Hát te ki vagy?
- Én a Farkas, szürke Ordas. Eresszetek be!
- Gyere csak, melegedj!
Bemászott a Farkas a karmantyúba. Most már négyen táncoltak, vigadtak.
Arra topogott a medve, nézelődött, hová húzódhatna a nagy hideg elől. Meglátta a karmantyút.
- Kik vigadoznak odabenn?! - ordított be.
- Csak mi négyen, a Légy-Királykisasszony, a Kisegér, aki minden lyukba belefér, a Nyulacska, bundás uracska, meg a Farkas, szürke Ordas. Hát te kicsoda vagy?
- Én a Medve, morgós a kedve. Eresszetek be melegedni!
- Gyere bújj be, melegedj!
Befurakodott hát a medve is a karmantyúba. Táncra kerekedtek, most már öten.
Egyszer csak, mintha a földből nőtt volna ki, ott termett a Kakas. Elkiáltotta magát, ahogy csak a torkán kifért:
- Kukurikú-ú-ú! Kikiriki-i-i! Kukurikú-ú-ú! Kikiriki-i-i!
Azok odabenn a karmantyúban így hallották:
- Huhuhu-hú-ú-ú! Ki-ki-ki-ki-i-i! Huhuhu-hú-ú-ú! Ki-ki-ki-ki-i-i!
Kiszökkentek, kirontottak, kiiramodtak, kinyargaltak, de úgy, hogy cafatokká tépték rémületükben az öreg karmantyút. Inalt ki-ki, amerre látott. A légy az eresz alá, az egérke a pincébe, a nyulacska a zabba, a farkas a bokorba, a medve az erdőbe.
Öregapó meg ott maradt a fél karmantyúval. De azt a fél párat úgy őrzi, vigyázza, hogy a szemét sem veszi le róla. Hiszen a karmantyúja tele van mesével. S ha azt elveszíti, miről mesél majd a hosszú téli estéken?
/Ford.: Rab Zsuzsa/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése