Lucian Blaga: A tölgy

A tiszta messzeségben hallom, hogy dobog
egy kis templom-kebel harangszive -
s eremben,
szinte úgy tetszik nekem,
vér helyett halk csönd-cseppek csörgedeznek…

Ó, terebélyes erdőszéli tölgy,
puha szárnyával, mondd, mért borul
alattad annyi béke rám,
ha árnyékodban fekszem, hangtalan
S a lomb dédelgetően játszik velem?...

…Ki tudja? – Nemsokára tán
sudaradból számomra valaki
koporsót ácsol -
s a csend ízét,
mit majd deszkái közt megízlelek,
itt már előre érzem:
Érzem, lelkembe hogy cseppenti lombod -
s némán
hallgatom, hogy nő benned a koporsó,

az én koporsóm
minden elmúló pillanattal,
ó, terebélyes erdőszéli tölgy…

/Ford.: Áprily Lajos/