Ne sujtsd rám, Uram, bosszuálló
haraggal örök kezeid,
amiért szeretem e fájó
földet és szenvedélyeit:
amiért tisztitó szavadra
lelkem csak nagyritkán figyel
s szellemem, fényed megtagadva,
sötét helyeken vérzik el:
amiért háborogva pezsget
a lávaforró indulat
s vad gyűlöletek és szerelmek
kormozzák látásomat:
amiért szűk nekem a föld, és
feléd fordulni utam,
s a dalomból síró könyörgés
nem hozzád szárnyal, óh Uram!
Ne fujd el az isteni lángot -
lobogjon az kín s üdv felett,
sujtsa sóvár szememet átkod,
változtasd kővé szivemet,
s végül oltsd bennem, oltsd ki végképp
a dal szomját, az iszonyút:
s akkor megint megszáll a békéd
s elém nyíl ama Keskeny Ut.
/Ford.: Szabó Lőrinc/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése