Thady és Grace Connor egy hatalmas
tőzegláp szélén éldegéltek, Clendevaddock járásban, ahol jól hallották az Atlanti-óceán
dörögve a parthoz csapódó hullámait, s ha kinéztek, látták, amint a vad téli
viharok végigsöpörnek a Muckish-hegyen és környékén. A mocsárszéli kunyhóban
még a nyár is meglehetősen egyhangú és kietlen volt.
Thady Connor a földjén dolgozott,
Grace pedig házalóként kereste a kenyerét, járta a környéket, kosarában vászon,
karton, daróc- és gyapjú-maradékokkal. Az emberek errefelé ritkán jártak
nagyobb városban, így kapóra jött nekik, hogy Grace-től vásárolhattak. Sok
magányos házban fogadták szívesen az érkezését, és takarították le sebesen az
asztalt, hogy kirakhassa áruját. Mivel igen becsületes asszonynak tartották,
gyakran megbízták, hogy vásároljon be ezt-azt Letterkennyben és Ramelton-ban az
üzletekben. Ahogy hazafelé igyekezett, kosarát rendszerint telirakták apró
ajándékokkal a gyermekeinek.
- Grace, kedves - mondta neki
valamelyik jólelkű háziasszony -, fogja, itt egy darab zablepény, egy kicsi
vajjal a tetején, vigye el a kicsikéknek! - Vagy: - Itt van fél tucat tojás,
tudom, hogy nagy a család.
Otthon aztán a kis Connorok, aprók
és nagyobbacskák, mind fáradt anyjuk köré gyűltek, és átkutatták a kosarát
ezekért az ajándékokért. De Grace takarékos, kemény élete egyszer csak hirtelen
véget ért, néhány órás betegség után meghalt. Olyan szépen elsiratták és
eltemették, ahogy csak Thady szerény erszényétől tellett...
Thady a temetés utáni éjszakán már
ágyban volt, de a tűz még erősen égett, amikor egyszer csak látta, hogy elhunyt
felesége keresztülmegy a szobán, és a bölcső fölé hajol. Thady halálra rémült,
gyorsan imádságot kezdett mormolni, és eltakarta arcát a takaróval, aztán mire
ismét fel mert nézni, a jelenés már eltűnt.
Másnap éjjel kivette a csecsemőt a
bölcsőből és maga mellé fektette az ágyba, azt remélve, hogy ezzel megmenekül a
kísértet látogatótól, de Grace nemsokára megjelent a szobában, átnyúlt Thady
felett, és betakarta a gyermeket. Szegény ember remegve és borzongva kiáltott
fel:
- Grace, feleségem, mi hoz ide
vissza? Mit akarsz tőlem?
- Nem akarok én tőled semmit, Thady,
csak azt, hogy tedd vissza a kicsit a bölcsőbe - felelte a kísértet megvető
hangon. - Te túlságosan félsz tőlem, de Rose húgom nem fog félni...mondd meg
neki, hogy várjon rám holnap este a régi várfalnál!
Rose az anyjával élt, egy
mérföldnyire onnét, de minden félelem nélkül engedelmeskedett nővére hívásának,
és a megjelölt időben pontosan megjelent a furcsa találkozón.
- Rose, aranyom - mondta a kísértet,
amikor megjelent a húga előtt a régi várfalnál -, nem nyughatik a lelkem amiatt
a két veres sál miatt, amik a kosaramban maradtak. Matty Hunter és Jane Taggart
adták rájuk a pénzt, azon vettem, pénteken volt nyolc napja. Add nekik oda a
sálat holnap. Az öreg Mosey M'Conkell meg adott nekem egy gyapjúkabátra valót,
ott van a többi holmi alatt a kosárban. És most Isten áldjon, most már
nyugalomra térhetek!
- Grace, Grace, ne siess már
annyira! - kiáltotta a hűséges testvér, amikor a kedves hang elhalkult, és a
kedves arc halványodni kezdett. - Grace, drága! Hát Thady? A gyerekek? Csak még
egy szót! - De sem a kiáltás, sem a könnyek nem állították meg útján a
nyugvóhelyére siető kísértetet!
/Ford.: Rakovszky Zsuzsa/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése