Panait Cerna: Barlangban

A barlang sötét homlokáról
gyors, néma könnyek hullanak,

mind több lesz, egyre súlyosabb:
- itatja egy bő forrás távol.

Titokzatos habok susognak
a barlangba sok éve már:
átsír a víz, becsordogál,
vájja falát a roskadt boltnak.

De esztendőkön át a könnyek
tömör oszloppá fagynak itt,
- így építi templomait
halk sírású mélye a földnek…

Forró szivünk négy barlangjába
is így szivárgott, tört a könny,
- és életünk hány vész-özön,
sorstördelő vihar dobálta.

De ma, mikor örvények fognák
árviznél sodróbb iramunk:
bú nélkül, könnyen suhanunk
fölöttük át, - s szinte dalolnánk!

Még ifjú lélek tűzvészében
törnek az égre lángjaink.
Páncélt kovácsolt ránk a kín,
s husunkba forrasztotta mélyen.

/Ford.: Váci Mihály/