Torquato Tasso: Az időhöz

Vén, szárnyas isten, aki egy-burokban
ikre voltál a Napnak s csillagoknak,
a dolgok hullnak, kelnek, csillapodnak
röptöd sodrán, mely erre-arra hussan.

Fájó szivem ezer bánatba’ rokkan:
de száz tövisén elmém csak latolgat,

s egyet se ránt ki. Végső vigaszomnak
Te maradtál csak, senki más. Te jobban

tudod, mint rántsd ki gondom gyökerestül,
sebem kikend, s a gazt tépd emberül,
király tornácán ha mi megterem –

az igazságot tűz-vízen keresztül
napfényre hozd, és kendőzetlenül
felmutassad, észvesztőn, meztelen.

/Ford.: Rónai Mihály András/