A csüggedt, őszi fák között
Lanyhán szitáló bús ködöt
Nem állhatom:
Pityeregve sír, lomhán csepeg,
És únja őt mező, berek,
Völgy és halom.
Májusnak csöndes estejét,
E víg, csilingelő zenét,
Meghallgatom,
De mert romantikus, szelid,
Nem hat le lelkem mélyeig,
Nem vonz nagyon.
A nyár villámos záporát,
Mely zúgva ront a földön át,
S hol megjelen
Élősdit öl vadúl-vigan,
Piszkot söpör tajtékiban:
Azt kedvelem.
Oh, én a záport kedvelem,
Úgy tetszik: ő rokon velem:
Ha elborúl,
És egyszer rájön a sirás,
Úgy sírni nem tud senki más,
Oly záporúl...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése