A szél odakünn zizegve sodorja
Halomba a sárga leveleket,
Már senki se megy ki a puszta fasorba,
Hideg van, esik, beesteledett.
Mi bizton ülünk itt kicsi szobánkban,
Ajk ajkra tapadva, szerelmesen...
De a szívünkben valami gyász van
És könnybe lábad a szemed s a szemem.
Úgy nézünk össze s megzörren az ablak...
Valami fázó, árva madár...
El is rebben már...Ölembe kaplak,
Ah, édesem, ott künn most hal meg a nyár!
Nézd ott a vörös sírbolti rideg fényt:
Pár gázláng küzd az est ködeivel...
S meggémberedett rőt ujjú kezekként
Úgy nyúlnak a fák tar ágai fel.
Kályhánkban a lángok bármit duruzsolnak,
Jer, öltsd magadra köpenyedet.
Jer, vágjunk neki a puszta fasornak,
Jer, sírni halottunk sírja felett.
Pár rózsánk van még, száraz, aszú emlék...
Amerre kacagva jártunk vala nemrég,
Azt szórjuk el ott most sírva, te meg én.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése