Mélázva bolyongok a fenyvesen át,
És szívom a kék levegőt...
Mondják, az ilyesmi sohasem árt
A végső út előtt.
Dús illatot öntő gallyak alatt
Száraz tűleveleken,
Egy tétova árny karöltve halad
Az erdőn át velem.
Bús arca köd, szava hűs fuvalom,
Úgy súgja, enyém vagy, enyém!
Jó lesz pihenned a ravatalon
S még jobb a sír ölén.
Ki csókok s dalok betege lett,
Még mindenkor belehalt...
Csókold meg utólszor kedvesedet
Zeng el a hattyúdalt.
Úgy zsong a szózat a fenyvesen át
S én hallgatom álmatagon
És hallok ezernyi régi danát
S nekem nincs dalom.
Mélázva bolyongok tova-tova...
A kis temetőt keresem...
Ah, eljön-e síromhoz oda
Szép, szőke kedvesem?...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése