2014. február 5., szerda

Tudor Arghezi: Őszi lélek



Nappalok, szép fehérek, íme eltüntök halkan,
Akár a lapát nélkül elúszó ladikok,
Homály a parton, árva csillag a hült magasban:
Az éj kriptáját őrző gyérlángú mécs, titok.

Eljön az este végül, a dúlt élet sorára,
Se emlékkel, se széllel, se hanggal nem rokon.
Tegnap elment egy bárka, ma másik megy utána,
Mint keskenyke hasítás a kis hullámokon.

Az űrbe bár egyetlen trombita szava ütne!
A vizen bár egyetlen hullámot tépne fel!
De nem. A meder néma, a víz égi fény tükre,
Az őr bátorodik csak, az őr, az énekel.

Ha kő lennék, mit véső hosszában faragott,
A szótlan öröklétet várnám oldalra döntve,
Tartaná nyugalommal vállam a templomot,
Amelynek grádicsául szegődtem el, örökre.

/Ford.: Nagy László/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Szeretettel köszöntök
Minden kedves böngészőt!





"Legjobb lenne hallgatni,
nem mozdulni,megállni,
nem érezni és nem látni?,
de akkor elfelejtenék embernek lenni!"
jazsoli5