Csörren a cserfák csupasz ága,
Kegyetlen a hideg,
Csikorgó tél van, zordon éjjel
S a világ didereg:
Gyémánt mezőket lát az ember,
Amerre elhalad:
A hókristályok ezer csillog,
Ropog a láb alatt.
Mint oszlop, mely a természetnek
Ékiti templomát,
Halvány, fehér füst száll magasra
A messzeségen át:
Felette néma fenségében
Az ég hatalmas boltja
S a tájra titkos, szürke fényét
A holdvilág ontja.
Oh, fantasztikus, égi festmény!
Az apró csillagok
Pislogó szeme - mint megannyi
Kis gyertyaláng - lobog:
Oltára fenn a havas orma
A büszke szentegyháznak
És zúgó dalt a rengetegben
Viharok orgonáznak.
Szünetek közt néma csend lesz,
Nem rezzen semmi hang,
Egy szárnycsapás sincs fenn a légben,
Egy lépés sincs alant...
De mégis!...Vagy csak látomás talán?...
A sápadt holdvilágnál
Prédáját lesve jő egy ordas
És meglapulva járkál.
/Ford.: dr. Szeremley Ákos/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése