Messze, messze,
hegyen túl, völgyön túl, még az üveghegyen is túl, rengeteg erdőben lakott egy
oroszlán. Na hiszen, volt nemulass a szegény vadaknak! Addig ölte, addig
pusztította, hogy egyszer csak kipusztult a rengeteg erdőben, ami vad volt:
evett volna őfelsége, de nem volt mit. A szeme már karikát hányt az éhségtől s
nagy kínjában behúzódott egy barlangba, ott lefeküdt. Gondolta magában, hátha
ide betéved bár egy sovány róka.
Hiszen nem
kellett sokáig várakoznia, mert amint esteledett hazafelé ballagott Rókáné
komámasszony.
- Ejha, suttogta magában, meglátván a
lábnyomokat, micsoda előkelő vendég érkezett, amíg látogatóban voltam
tyúkanyónál. Vajon itt van-e még? Mert, ha itt van, akkor más hazát keresek.
Nem sokáig gondolkozott Rókáné
komámasszony: torkaszakadtából kiabálni kezdett: - Hahó barlang! Hahó barlang!
Aztán elhallgatott. S merthogy senki sem válaszolt, mondta:
- Ejnye, ejnye, úgy látszik, elfelejtetted
az ígéretedet, hogy amikor hazajövök, felelsz nekem és behívsz.
Hallotta ezt az oroszlán s gondolta
magában: Úgy látszik, a barlang igazán szokta hívni a rókát. Furcsa szokás, de
ha így van, legyen így, majd hívom én őt a barlang helyett. Nosza, nagyot
ordított:
- Gyere, gyere!
Csak úgy zengett, zúgott az erdő, az
oroszlán őfelsége ordításától.
- No, megvénültem, mondta Rókáné
komámasszony, de még barlangot beszélni nem hallottam. Tovább egy házzal!
Azzal uccu, úgy elszaladt, hogy a lába
sem érte a földet. Oroszlán őfelsége pedig még ma is várja, hogy mikor jön be a
barlangba Rókáné komámasszony.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése