Cecil Day Lewis: Szonett (Ó, álmok, ó célok c. sorozatból)

Utazni, mint madár és nézni, nézni könnyedén

roppant kőistenek homokba süppedt romjait –

tengert, ahogy álmában a parttal ölelkezik:

újra kezdeni, s túllépni az Idő peremén.

Megülni, mint madár, rezgő őszök és csillagok

virágos gallyain, az állandóság szobraként,

s tovább, tovább lebegni egy öböl tükrös vizén,

hol néhány vad hullámörvény csüggedten háborog.

Ezekre vágyunk. Jaj, vakon röpül minden madár,

beköti szemét a komorárnyú Rendeltetés,

a röpte nem hagy nyomot az üveg-nyugalmon és

egy kosárnyi szélben hamarosan otthont talál.

Mik vagyunk utasok? utunknak rabjai csupán:

megülünk, de csak piheként – az Idő folyamán.

/Ford.: Végh György/