Emlékszel? Derengett az alkony.
Búcsúztunk. Csönd, körben, a parton.
S dördűlt az esti ágyuszó!
Figyeltünk. Lassan kialudtak
utolsó szikrái a napnak,
köd ringott, puha takaró,
és a lövés visszhangja messze
elhalt, a hullámsírba veszve.
Ha ( mert oly nehéz volt a nap)
szivemben vad vágy villan és ég,
járom az üres partokat
s várom az ágyu dörrenését.
S ahogy a visszhang száll s ahogy
elnyeli ég s viz puha mélye,
felzokogok: - Mikor halok
vissza, mint ő, én is az éjbe?!
/Ford.: Szabó Lőrinc/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése