Lekopott a szépség a nagy mindenségről.
Alig van valami a nyár melegéből.
Az árnyék is megnyúlt, a nap is lejjebb jár,
Siet lefeküdni, mint öreg aggastyán.
És reggel későn kel, mintha fáradt volna,
S nem mintha paripán, gyalog vándorolna.
Sápadt, fakó fényét fukar kézzel méri,
A virágot lassan a dér mind letépi.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése