2014. május 13., kedd

Bába Mihály: Kié a fecskefészek?


Ősszel, amikor már hűvös szelek kergetőztek a határban, összegyűltek a fecskék, és melegebb vidékre költöztek. Csak most, tavasszal tértek vissza régi fészkükre.

Ám az egyik frakkos házaspárt nagy meglepetés érte. Kis lakásukban, az eresz alatt verébhad tanyázott. Ősszel, amikor elmentek, egy verébcsalád nyomban beköltözött, és most hallani sem akartak arról, hogy visszaadják a fecskepárnak a kényelmes kis lakot. Olyan hangos veszekedést csaptak az eresz szélén, hogy a kíváncsi madarak hetedhét határból is odaröppentek. Az egyik a fecske pártját fogta, a másik a verébét, a harmadik meg kacagott mindkettőn. A szarka volt a leghangosabb, de ő sem tudott igazságot tenni. Ekkor a cinke elrepült a bagolyért.

- Nagyon kérlek, tudós madár, gyere és tégy közöttük igazságot, mert hallgatni is rossz a szörnyű veszekedést.

A bagoly nyomban odaröppent és meghallgatta a fecskét is, meg a verebet is.

- Két esztendeje raktam ezt a fészket a párommal, olyan erős, hogy még három nyarat is eltölthetünk benne - szólt a fecske.

- Igaz, igaz - mondták a fecskepártiak.

- Ketten hordtuk a tollat a párommal - csicseregte a veréb -, hogy meleg fészkünk legyen télen...Benne laktunk, mindenki tudja, aki ismer minket. És most ezek a vándormadarak ki akarnak zavarni bennünket a lakásunkból...

- Úgy van, úgy van - helyeseltek a verébpártiak.

Nagy gondban volt a bagoly, nem volt könnyű igazságot tenni. Gondolkozott, töprengett egy ideig, azután így szólt a két veszekedőhöz:

- Mind a ketten azt mondjátok, hogy a ti fészketek, hogy ti csináltátok...Hát majd most kiderül, hogy ki ilyen ügyes fészekrakó...Látjátok, az ajtó mellett letörött egy darabka, aki előbb és ügyesebben kijavítja, csak az csinálhatta a fészket. Rajta, kezdjetek hozzá!

A fecskepár nyomban felkerekedett, elröppent a közeli tó szélére, sarat gyúrt, beletett egy szalmaszálat és már röppent is vissza vele a fészekre.

A verébpár viszont nagyon meglepődött, csak ugrált, csicsergett, bosszankodott, de amikor látták, hogy a fecskék már másodszor fordulnak, kénytelen-kelletlen ők is elröppentek a tó partjára, összecsipegettek egy kis sarat és repültek vissza. De olyan ügyetlenül dolgoztak, hogy mire a fészekhez értek, minden kihullott a csőrükből. Még borzas tolluk is sáros lett.

Amikor a madarak meglátták a két kis sáros verebet, olyan hangosan csipogtak, csicseregtek, kelepeltek, fütyültek, hogy még a bagoly is befogta a fülét, a szarka meg felröppent, hogy szomszédjának ő mondja el elsőnek a hírt.

A fecskepár nem törődött a nagy lármával, csak hordta a sarat és javította a fészket.

A borzas verebek ekkor megint felröppentek, úgy, mintha megint vissza akarnának menni a tó partjára, de útközben másfelé szálltak. Egy udvaron a vályú szélére röppentek, lemosták sáros csőrüket, aztán elmentek másik fészket keresni. Azóta nem is látták őket még az eresz közelében sem.

A bagoly is elrepült, mert tudta, hogy itt már nem kell neki igazságot tenni. A fecskék meg boldogan rendezgették fészküket, hogy őszig felneveljék a kicsinyeiket.

/Forrás: "Tavasz van gyönyörű"/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Szeretettel köszöntök
Minden kedves böngészőt!





"Legjobb lenne hallgatni,
nem mozdulni,megállni,
nem érezni és nem látni?,
de akkor elfelejtenék embernek lenni!"
jazsoli5