Volt egyszer egy sűrű, sötét, öreg erdő.
Ebben az erdőben temérdek mindenféle gomba nőtt. Egyszer elhatározták: királyt
választanak maguknak. Igen ám, de kit? Tanakodtak, tanakodtak, ki lenne a
legalkalmasabb, végül kisütötték, hogy maga az erdész. El is mentek hozzá
követségbe, és szépen megkérték, hogy legyen a királyuk. Hanem az erdész csak a
fejét csóválta:
- Köszönöm a tisztességet, de hát nekem
egyéb dolgom van az erdőben. Meg aztán túl nagy is vagyok hozzátok.
- Legyen hát a nyuszi a királyunk! –
eszelték ki a gombák, újabb hosszas töprengés után, s megkérték a nyuszit, hogy
királykodjék felettük. A tapsifüles szépen megköszönte, hogy rá gondoltak, de ő
sem fogadta el a királyi rangot.
- Én szeretek ugrándozni, futkározni, a
gombakirálynak meg folyvást egy helyben kell állnia, méghozzá fél lábon. S hova
tegyem akkor a másik három lábamat?
Újra összeültek a gombák tanakodni, végül
abban állapodtak meg, hogy közülük való legyen a király. No de melyik a sok
közül? A tinoru! Vagy a rizike? A rókagomba? Vagy a kucsmagomba? A csiperke?
Vagy a pöfeteg?...Abban megegyeztek, hogy az lesz a király, aki legméltóbb az
uralkodásra. De ki a legméltóbb?
- Én! – kiáltotta a légyölő galóca. –
Senkinek sincs ilyen gyönyörű, gyöngyös skarlátkalpagja! És nekem mindenki
engedelmeskedni fog, mindenki tudja, hogy a mérges gomba – veszedelmes!
- Épp ezért nem lehetsz király! – intették le
a többiek a hencegő galócát.
S ekkor a fák árnyas rejtekében hirtelen
megpillantották a barna sapkás, egyszerű, sose hivalkodó, halk szavú vargányát,
aki mindig mindenkinek csak örömet szerzett.
- Ő a legméltóbb! – kiáltozták a gombák, és
szégyellték, hogy szerény külseje miatt már előbb nem gondoltak rá.
Így lett a vargánya a gombák királya.
Mindenki örült – az erdész, a nyuszi, a
mókusok meg a békák -, minden teremtett lélek a sűrű, sötét, öreg erdőben, csak
a galóca mérgelődött. Még gyönyörű, gyöngyös kalpagját is a földhöz vágta volna
– ha tehette volna.
/Átdolgozta: Sebők Éva/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése