Számomra ismeretlen költő: Könnyek

Szilajon zendül a muzsika,
És összecseng a tele pohár,
Kacaj harsogja át a léget,
A tréfa szájról szájra jár.
A pezsgő vad mámorba ringat,
Jó kedvre van most alkalom,
Azért töröld, töröld le könnyed,
Ne sirj én édes angyalom!

Minek a multat megsiratni?
Nem jön már vissza, mi elmulott,
Eltünt álom valóra nem vál,
És nem támad föl aki halott.
A megnyugvásnak ciprus ága alatt,
Nem fáj a sirhalom...
Azért töröld, töröld le könnyed,
Ne sirj, én édes angyalom.

Haszontalan a szemrehányás,
Hogy azzá lettél a mi vagy,
Muljék a bánat, a virágnak
Megárt a metsző őszi fagy.
A sors könyvében volt megirva, -
S ez ellen semmi hatalom...
Azért töröld, töröld le könnyed,
Ne sirj, én édes angyalom!.

Szerettelek, s szeretlek egyre,
A képed a szivembe nőtt,
Még mostan is csak úgy imádlak,
Mint egykor régen azelőtt. -
Tudom a lelked tiszta most is
Szeplő nem eshetik napon.
Azért töröld, töröld le könnyed,
Ne sirj, én édes angyalom!

A hollónak csak tolla gyászos,
De belül hattyú vagy Te még,
Kiérzem fuldokló szavadból,
Nem támad bennem ellened vád,
Csak fájó néma fájdalom...
Azért töröld, töröld le könnyedet,
Ne sirj, én édes angyalom.

Csak szánalom. Magamat szánom,
Hogy téged elvesztettelek.
Hogy boldog, amint ketten egykor
Talán sohsem leszek veled.
Sirásra nem Neked van okod,
Zokogni nekem több okom.
Azért töröld, töröld le könnyed,
Ne sirj, én édes angyalom!

De mégse, ne töröld le könnyed
Csak hadd szakadjon mint patak.
Megkönnyebbülök hogy ha látom
Sirj, sirj, de ne sirasd magad!
Sirass engem, ki sirni nem tud
Bár szivem szinte megreped...
Sirass engem a boldogtalant,
Hogy én téged elvesztettelek.