Ginevra
Történt egyszer, hogy a legyőzött
főurak egyikét, Leodográn herceget Artur király a béke megünneplésére az
udvarába hívta. A gazdagon terített asztalnál a király jobbján Leodográn ült,
balján pedig a herceg leánya, a gyönyörűséges Ginevra. Ritkán látott a királyi
udvar pompásabb teremtést Leodográn lányánál. Nem csupán szépséges arcával,
karcsú termetével ébresztett csodálatot, hanem éles szellemével, nemes
jellemével és páratlanul gazdag ismereteivel is. Artur kábultan hallgatta a
hercegkisasszony kellemes beszédét, és úgy érezte, hogy szívébe minden
eddiginél hatalmasabb érzés költözött.
Az ünnepségek végén Artur király
felkereste Leodográn herceget, és így szólt:
- Nemes herceg! Tanácsadóim már
régóta emlegetik, hogy ideje lenne megházasodnom. Leányod, a varázslatos
Ginevra meghódította lelkemet. Mivel pecsételhetnénk meg jobban a békét,
minthogy lányodat adod feleségül?
Leodográn boldogan ölelte magához a
királyt, és így felelt:
- Életem legboldogabb perce! Legyen
lányom hozománya a híres Kerekasztal, melyet dicső atyádtól, Utertől örököltem.
Az asztal körül százötven bátor lovag foglalhat helyet, s a legnagyobb földi
kitüntetés az, ha valaki elnyeri a Kerekasztal lovagjának büszke címét.
Nagy pompával ülték meg Artur király
és Ginevra hercegnő lakodalmát. Az ünnepségre eljött Merlin, a varázsló is, és
a Kerekasztal valamennyi lovagja. A csodálatos asztal körül a föld legderekabb
vitézei ültek, csupán egyetlen hely maradt üresen. Artur Merlinhez fordult:
- Szólj, varázsló, miért maradt
betöltetlen ez a hely?
- Ez a hely, királyom, a Veszedelmes
Szék. Csak az a lovag foglalhatja el, akinek tiszta szívéhez és bátor lelkéhez
nincs hasonló a föld kerekén.
A Kerekasztal lovagjai bajvívó
tornára gyülekeztek Artur király udvarába. A kitűnők közül is kivált a Tavi
Lancelot, a Kerekasztal messze földön híres lovagja. Tavi Lancelot vidám,
tiszta szívű vitéz volt, életét csupán egyetlen felhő árnyékolta: reménytelenül
és boldogtalanul szerette királynéját, Ginevrát. Ginevra is kedvelte a kiváló
leventét, de szemérme tiltotta, hogy közeledni engedje magához. Midőn a torna
befejeződött, Lancelot lovag kalandozásra indult. Lassan ügetett az árnyas
erdei ösvényen, amikor egyszerre egy ifjú leány szólította meg:
- Segíts rajtam, Lancelot lovag!
Bátyám, Logres harcban legyőzte Gilbertet, a fattyút. Gilbert e kastély ura
volt, felesége veszélyes boszorkány hírében áll. A boszorkány elátkozta
testvéremet, s addig nem szabadul az átok alól, amíg egy lovag el nem hozza a
Szörnyek Kápolnájából a szent kardot és a bűvös kötszert, amellyel sebét
bekötözhetjük.
- Jól ismerem bátyádat - felelte Lancelot
-, ő is egyike a Kerekasztal dicső vitézeinek. Várj reám, elhozom a kardot és a
kötszert.
A Szörnyek Kápolnája egy temető
mélyén rejtőzött. Bejáratát száz felfegyverzett, talpig páncélba öltözött óriás
állta el. Lancelot habozás nélkül kardot rántott, s az óriások közé ugratott.
És íme, azok utat engedtek a bátor lovagnak. A kápolna kövén fehér gyolcsba
burkolt holttest feküdt, mellette ragyogó ékkövekkel kirakott kard. Lancelot
felkapta a kardot, lehasított egy darabot a hófehér lepelből, és elindult a
kijárat felé. Az óriások rettentő hangon rivalltak a vitézre:
- Hajítsd el a kardot, Lancelot,
különben halál fia vagy!
- Vegyétek el, ha tudjátok -
kiáltotta Lancelot, majd lovára kapott, és egy szempillantás alatt eltűnt a
meglepett óriások szeme elől. A temető kapujában egy lányka szólította meg:
- Hagyd itt e kardot, Lancelot
lovag, mert rút halál vár reád.
- Nem félek a haláltól! - felelte
Lancelot. - A lovag kötelessége, hogy segítse a gyengéket és elesetteket. E
kard s e vászon egy sebesült életét menti meg. Semmi áron nem válok meg tőlük.
- Szerencséd van, lovag, hogy nem
dobtad el a kardot. Ha elhajítod, soha többé nem láthattad volna Ginevra
királynét. Nem bánom, őrizd meg a fegyvert, de csókolj meg, csak
egyetlenegyszer.
- Ne vedd rossznéven, szépséges
lányka, nem csókollak meg. A szívem örök rabságban van.
- Szerencséd van, lovag. Ha
megcsókolsz, vége az életednek. Most mát bevallhatom: hét esztendő óta
reménytelenül szeretlek. Tudom, szíved Ginevra királynőé. Csapdába akartalak
csalni, azt reméltem, hogy a te holttestedet is ott őrizhetem a Szörnyek
Kápolnájában. De kiállottad a próbát, mehetsz utadra. Számomra pedig nem marad
más, csak a halál.
Lancelot lovag sietve vágtatott
Logres húgához. A leány elvezette haldokló bátyához. Lancelot bekötözte a vitéz
sebét a Szörnyek Kápolnájából hozott hófehér gyolccsal, majd megérintette
homlokát a szent kard hegyével. S a sebesült nyomban visszanyerte erejét,
halvány arcába visszatért az élet színe, és felszabadult a rettentő átok alól.
/Ford.: Román József/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése