Miguel de Unamuno: Napszálltakor

Haldoklik immár a leáldozó nap
a feketezöld tölgyerdő fölött,
a lebke felhők, bíbor függönyök
vonagló ágyán csöndbe becsukódnak.

De keleten a fény már elhaló csak,
a dombokon gyászpompa hömpölyög,
a kupolán, pilléren könnyű köd
búcsúja a dicsőn eltávozónak.

Így halni meg, rejtőzve, kandi kába
kíváncsiaktól, mégis glóriába,
kitárva lelkünk, hadd lássák becsét meg.

Hadd irigyeljék ámuldozva végre
és a kigyulladó, titáni égre
piros visszfénnyel verni a pecsétet.

/Ford.: Kosztolányi Dezső/