Mit is tegyek, ha hiányod reám sújt,
s mint falevél - ha hervadt, ha elárvult -
kell élnem az esőverte hegyen?
Szerte az erdő már az őszt uralja,
bomlik a szív, romlik a füvek alja
s a fagy parancsol, hogy és mint legyen.
Mit is tegyek, ha a víz szürke sodra
titkod ébreszti csak, s a szél susogja,
éjjel-nappal kimondja a neved?
De sokszor ültünk itt, zöld volt a víz még -
mi egyszer volt, nem térhet vissza ismét,
magam vagyok, kuporgok, dermedek.
Itt ültem egykor, s vártam, lesve, jössz-e,
futottam már, ha megláttalak messze,
s meleg karod közt fénylett a tavasz.
Ó, hegy, Ó, ég! Ti erdők és ti rétek! -
mit is tegyek, ha a kövek beszélnek,
és azt mondják, így volt, így volt igaz.
Mit is tegyek, ó, mit is kéne tennem,
hogy leoldhassam én szomoru terhem,
hogy kiégessem szép emlékedet?
Sírok tehát, örvényén vágyaimnak -
Ó, szívem kincse, vezessen a csillag,
Isten megáldjon, sorsod áldja meg!
/Ford.: Bernáth István/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése