Májusban, lombfakadás,
virágnyílás idején dalol a kismadár.
Ha rét, fa zúzmarás,
hű szolgád zenghet, ám jutalomra hiába vár.
Erdők kicsi énekese
túl nyár derekán hallgat, nem csattog már sohase.
Tündöklik a harmatárban
pompás virágok kelyhe a réten szerteszét.
A madárka künn a határban
szép májusi énekkel ringatja el kicsinyét.
Akkor nem aludt a madár,
most én virrasztok, bérceken át szivem dala száll.
Elepeszt szerelemnek a szomja,
ó, drága nő, segíts, dalom kegyedért könyörög.
Tekints szolgálatomra,
halálomig fölajánlom, a hódolatom örök.
Vígaszodat esengem,
ó, válts meg végre e hosszú gyötrelemtől engem.
Ha segítő szód elzár a
boldogságtól, elérheti-é szolgálatom,
hogy pattan a kínok zára,
s hosszú epedés jutalmát végre megkapom?
Dalt kell zengjek neked,
te kedves, ahogy akarod: hosszú dalt vagy rövidet.
Jóságos, drága lélek,
szerelmes duzzogásod okozta kínomat.
Adj vigaszt, arra kérlek,
mert balzsamos ír sebemre egyetlen szavad.
Búmat fordítsd örömre,
hadd élhessek boldogságban, vígságban örökre.
/Ford.: Urbán Eszter/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése