Árad a föld felett a fény, a foghatatlan,
a csendes falu háztetőire.
Távol a pusztaság felől zendülve harsan
a fürjek hajnalt hívó éneke.
Egy lélek sincs körül - se mozdulat, se lárma,
a zsenge zabmező megbékélt álma mély...
Borzas vércse pihen a zsombékosra szállva,
harmat pora borítja, matt szegély.
De már világosul az ég. Ezüstös zölden
a foghatatlan fény fölszáll. S a tág mezők
fehér párája hűs illatként tündököl fenn -
úszó tömjén a virradat előtt.
/Ford.: Fodor András/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése