Várok, s azt sem tudom, mire. Várom
a múlt alkonyba omolt estjét. Olyan mélyre hajolt ma
a homlok, amely rég büszkén tört a magosba.
Várok, s azt sem tudom, mire. Várom
egy édes régi órám: szívemben alaktalan él benn,
a kár a halott korsón egy száj nyoma épen.
Várok, s azt sem tudom, mire. Hol van: a múlt
s száz tegnapi csillag alatt mivé lett
a kihúnyt fény, mit még egyre dicsérek?!
/Ford.: Garai Gábor/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése