Hisz semmi sincs, min szemem megakadhat!
Százszor elcsépelt vándorlás az élet.
Sivár hajsza, mely innen oda téved,
És útközben erőink elapadnak.
Ó, ha a végső földi célba tán még
Fürge fiúként futna be az ember,
Ama nagy pályakezdő lendülettel,
Mulatságos is lehetne e játék.
De hord minket egy erő napra nap
Mint korsót, mely a kúton megrepedt
S tartalmát a földre folyatta csak
Végig az uton, míg volt benne csepp.
Most kiürült: ki inna még belőle?
Cserepek közé omlik összetörve.
/Ford.: Garai Gábor/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése