Pósa Lajos: Mese az aranyalmáról

Aranykertecskében virít egy almafa,
Aranyhajú kislány sétálgat alatta.

Egyszer csak felpillant, hát mit hall, hát mit lát,
Csillogó, ragyogó, csengő aranyalmát:

- Árva vagyok, árva, be vagyok én zárva,
Szabadíts ki innen! - kér egy kismadárka.

Aranyhajú kislány mindjárt sírva fakadt,
Nagyon megsajnálta a kis rab madarat.

Arra szállt egy lepke, vidám csapongó,
Jobbra, balra ringó aranyos pillangó:

- Ugyan mit sírsz, mit sírsz aranyhajú kislány?
Mézes kalácskádat elvesztetted talán?

- Hogyne sírnék-rínék, mikor be van zárva
Aranyalmácskába egy szegény madárka.

- Lepke nem segíthet, kérd meg a méhecskét,
Majd megvigasztalja szomorú szívecskéd.

Méhecske megcsípi az aranyalmácskát,
Az meg kiereszti a kis rab madárkát.

Arra száll egy kis még virágról virágra,
Édes mézecskével teli van a lába:

- Ugyan, mit sírsz, mit rísz, aranyhajú kislány?
Mézeskalácskádat elvesztetted talán?

- Hogyne sírnék-rínék, mikor be van zárva
Aranyalmácskába egy szegény madárka.
Lepke mondta, te kedves aranyos méhecském:
Te vigasztalod meg szomorú szívecském.
Hogyha te megcsíped az aranyalmácskát,
Az most kiereszti a kis rab madárkát.

- Lepke mondta, sajna, lepke nem jól mondta,
Mert a méhecskének sok a dolga-gondja.
Kisméh nem segíthet, kérd meg a szellőcskéd,
Majd megvigasztalja szomorú szívecskéd:
A fúvó szellőcske lefújja a fáról,
Az aranyalmácska megnyílik magától.

A fúvó szellőcske éppen arra szállott,
Nagyon jó kedve volt, vígan dudorászott:

- Ugyan, mit sírsz, mit rísz, aranyhajú kislány,
Mézeskalácskádat elvesztetted talán?
- Hogyne sírnék-rínék, mikor be van zárva
Aranyalmácskába egy szegény madárka.
Kisméhecske mondta, jókedvű szellőcském:
Te vigasztalod meg szomorú szívecském:
Ha te az almácskát lefúvod a fáról,
Az aranyalmácska megnyílik magától:
- Kisméhecske, mondta, hát nagyon jól mondta,
Aranyhajú kislány, segíthetek rajta.

Zim-ziri-zim, hullj le, szép aranyalmácska!
Zim-ziri-zim, szállj ki, te kis rab madárka!

Az aranyalmácska, mikor a szél zúgott,
Aranyhajú kislány kötőjébe hullott.

Ott mindjárt ketté vált, ott megnyílik magától:
Egy madár repült ki az aranyalmából.

Piros volt a tolla, sárga volt a lába,
Rászállott dalolva a kislány vállára:

- Szabad vagyok, szabad! Semmi bajom sincsen!
Aranyhajú kislány, áldjon meg az Isten!