Munkál a természet: kúsznak csigák,
méhraj sürög, repül madársereg,
s a tél arcán mosolygás sejlik át:
tavaszi álmot lát, míg szendereg.
Csak én, tétlen, nem gyűjtök, építek,
párt nem lelek, s nem mondok éneket.
Varázsvirág hol nő, mely partokon,
s nektárpatak forrását is tudom.
Varázsvirág, nyílj, másnak nyílj te csak,
nekem ne! Másfelé fuss, bő patak!
Fakó ajkkal, bús homlokkal megyek,
milyen bűbáj igéz, ki érti meg?
Ki nem remél, nektárt szitába mér
munkája, s cél ha nincs, remény sem él.
/Ford.: Kiskun Farkas László/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése