Mint ama könnyed köd az forgószél előtt,
Eltünsz énelőttem és szemeim előtt,
Mint hideg hóharmat nap melege előtt,
Mint fürj karvoly előtt, mint árnyék nap
előtt.
Bár volna lábad is oly mozdulhatatlan,
Az mint kemény szüved, mely oly
irgalmatlan.
Nézd, az merre te futsz, tüske mely
számtalan:
Oltalmazd magadat, ne menjen lábadban.
Jaj, szerelmes Violám, ójad magadat,
Meg ne csípje hangya szép fejér lábadat,
Ne szakassza szederjén arany hajadat,
Állíts meg, állíts meg, kérlek, futásodat,
De mindenre bátor vagy, csak éntülem
félsz,
Erdőkön, pusztákon vadak közt bátran élsz:
Engem rút kigyónak, engem sárkánynak
vélsz,
Mert sok könyörgésemre csak meg nem is
térsz.
Bár fuss el temagad, csak add meg
szüvemet:
Nem tudom, loptad-é vagy erővel vetted:
Azt tudom, bizonnyal, hogy magaddal
vitted,
Ha vissza nem adod, hát vigy el engemet.
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
- -
Nyavalyás, mit futok, mint az szomju szarvas
Forráshoz, utánad? az ki vagy mint egy
vas.
Mint szelégyíthetlen sebes keselyő sas,
Elröpülsz előttem, s elfutsz, mint vad
farkas.
De bizony nem úgy van, mert szebb vagy
farkasnál,
Nem szelégyebb, fejérebb fekete sasnál.
De nem is márvány vagy, mert ha márvány
volnál,
Énelőttem oly igen el nem futhatnál.
Sasnak is szüve ég az szerelem miatt:
Nézd meg társa után magasból mint kiált.
Hordozza farkas is szerelem igáját,
Mert társa kedvéjért szereti barlangját.
De mi vagyon kemény mágnesnél keményebb?
De mi vagyon ennél ismég szerelmesebb?
Szereti az vasat: te pedig keményebb
Mágnesnél és vasnál, és jégnél hidegebb.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése