Lábonjáró szomorúfűz,
hívesség csal, hívesség űz,
hívesség űz, hívesség csal,
ez patakkal, az meg faggyal.
De patakra nem találok.
Mindenütt csak fagyot látok.
S patak kéne, napfény kéne,
lehevernék az ölébe.
Megduzzadnék, mint a többi
szerencsésebb erdőföldi,
virágoznék, mint az égbolt,
ha a kakas kukorékolt.
Bokrok előtt alázkodok,
csillagokhoz fohászkodok:
Hé, csillagok, jó csillagok,
patakra már hol akadok?
Leveleim, vígasságom,
nem ér utol bolygó lábom:
Elhullajtván vígasságom,
marad a szomorúságom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése