Öregedő kezem, mig te itt a sötét
tűzhelynél szenderegsz, homlokodhoz emelve
elsimítom hajad, s úgy csókolom ma este
nagy pilláid alatt szemed rejtett tüzét.
Ó, áldott béke e gyönyörű esti csendben!
Szemem visszafelé nézi az éveket,
s oly tökéletes egyszerre életed,
hogy könnyes hódolat remegi át szerelmem.
S mint mikor még csupán jegyesed voltam:
ím,
térdelve hajolok ma is kebled fölé, hol
édes szived dobog, és az ujjaim épp oly
tiszták és szűziek, mint gondolataim.
/Ford.: Szabó Lőrinc/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése